François de Corniére : Kedvem lett volna leírni azt a pillanatot
Macskánk ma reggel hosszan nézett be ránk a konyhaablakon.
Nem volt más épp csak ő maga mi is mi voltunk csupán. De kedve telt benne hát odajött s az üvegen át nézte ahogy bentről nézzük őt amint (akár ma reggel) benéz miránk. És kedvem lett volna leírni azt a pillanatot. Pontosan úgy ahogy ő tette a szemével. Megkísérelni versben visszaadni nem pusztán a tekintetet hanem ama jelenlétet mely egyszersmind hiány is. De te ablakot nyitottál. A macska kicsit tétovázott kérette magát majd beugrott a konyhába. És nem történt semmi minden ment tovább.
CHARLES BAUDELAIRE: A MACSKÁK
A lázas szeretők és a szigorú bölcsek ért éveik során egyaránt szeretik a macskákat, a ház nagy, puha díszeit, melyek, akárcsak ők, fázósak s otthon ülnek. A tudományok s a kéj barátai, a homály rémeit keresik és a csöndet; gyászhintaja elé foghatná Orkusz őket, ha meg tudnák dacos nyakuk hajlítani. Ha merengenek, oly nemes szobor-alakban nyúlnak el, mint a nagy Szfinkszek a sivatagban, melyeket az örök álom varázsa fog. Ölükből bűvösen pattog a villamosság s rejtélyes szemüket, mint finom, tört homok, kis aranydarabok szikrái csillagozzák. (Szabó Lőrinc fordítása)
HAROLD MONRO : A CICA TEJET KAP
Ha ötkor beviszik a teát, s elfüggönyöződik a szoba már bent dorombol a zöldszemű, tűzszemű fekete cica. Először úgy tesz, mint akit nem érdekel, csak a tűz közele, de késhet a tea, megalhat a tej, ő nem késik sose. Lassankint tejszínű, nagy puha köd üli meg achát szemeit és szabadon föl-fölfigyelő tekintete megkeményedik. Aztán füle, karma remegni kezd, farka mozog és a csodás karcsú test már egyetlen élő dorombolás. A gyerekek esznek, a két öreg hölgy selyemben suhog: de a cica a nagy vágyban egész kicsire zsugorodott. A tányér holdja az asztali felhőkből végre alálebeg; s ő csupa sóhaj, izgalom, álom és szeretet. Odahajlik a fénylő kör fölé, a krém-tenger fölé s iszik, farkát elereszti, altató gyönyör oldozza térdeit. Nagy, lankadt mámor fogja el; világa végtelen és fehér; még egy szent csöpp, - fölnyalja, és érzi, hogy száll le rá az éj: a karosszékben álmosan felpúposodik és kinyúl és magába temetve pihen éjfélig öntudatlanul.
VÉKÁS SÁNDOR : A BALGA MACSKA
Lankás tetőn ül el egy macska, lusta, balga, tarka macska, hunyorítva néz a Napba, s gombszemével azt kutatja, útját vajh' merre folytatja fenn az a fényes ebadta, árnyékűző bolond Napja. Mert, ha nincs árnyék csak fény, fenn a tető peremén heverészve hevenyén, lássuk be, hiszen ez tény, ha nincs sapka a fején, még napszúrást kap szegény, mindig álmos, buta lény. Hát ezért nézte a Napot a macska, aki ásított kettő, három jó nagyot s bámulva egy alakot - aki csendben hallgatott s róla verset faragott - a balga macska elaludt...
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ÖREG NÉNIKE ÉS A MACSKA
Öreg nénikével már többször foglalkoztam. Közöltem, hogy fehérvarrónő, túl van a hetvenen, és nagyon szegény. Szegénysége pedig nem függ össze sem a szilárdulással, sem a lanyhulással. Inkább azzal hozható összefüggésbe, hogy egész életében dolgozott. Varrt mindent, amit egyáltalán varrni lehet.Inget,törölközőt,pólyát és zsebkendőt, paplant és szemfödőt. Ha nála vagyok udvarra néző, földes szobácskájában, jelképes ezüstfénnyel tündököl fel a homályban egyetlen kincse, melyet hosszú életében szerzett:a tű. Most gyakran látom őt kora reggelek havában,a piacon. Félkesztyűt hord, mely keze fejét melegen tartja, viszont ujjait szabadon hagyja, hogy kedvükre fázhassanak. Odamentem hozzá, mert minden alkalmat megragadok, hogy beszélhessek vele.A bódék körül ácsorgott. Itt vaskampókról nyulak lógnak,megnyúzva,téli bundájukból kivetközve,s véres-lila húsuk didereg a fagyos levegőben. Együtt bámészkodtunk. Én arra gondoltam, milyen meghatóak ezek a meztelen testek,a leggyávább állatok, melyek azért mindig temészetellenes módon múlnak ki, és hősi halált halnak, míg az oroszlánok,a legbátrabb állatok többnyire állatkerti magányukban pusztulnak el, orvosi felügyelet alatt,végelgyengülésben. -Nyulat vesz?-kérdeztem tőle.-Dehogy-mondja gyorsan és szégyenkezve,s meghökken attól a gondolattól,hogy ő talán nyulat is vehet.-Csak a fejet akarom hazavinni.Meg a belet.-Magának?-Nem,a macskának.Öreg nénikének van egy kendermagos cicája,mely nagyon hasonlít hozzá.Az is igénytelen,sovány,mint ő.Sohase jut eszébe például,hogy egy milliárdos macskája is lehetne,s türelmesen viseli sorsát.Néha kitátja vérszegény száját,de hang nem jön ki belőle.Nem nyávog.Csak a gazdagok macskái nyávognak.Jócskán kapunk mindent.Két nyúlfejet,sok nyúlbelet.Ha kiteregetnénk az utcára,legalább egy km. hosszú lenne.Ballagunk a zsákmánnyal a budai viskó felé. -Az a baj kérem-sopánkodik az öreg nénike-,hogy nincs egér.Ősszel összefogdosta mind.Most nem talál semmit.Rábólintok,és elismerem,hogy a helyzet nehéz.Kellemetlen,hogyha egerek vannak,de az is kellemetlen,hogyha nincsenek egerek.Semmi sincs rendben ezen a földön.De ha nem akad egér,akkor minek a macska?-Az nagyon jó-szól az öreg nénike.Különösen télen nagyon jó.Hálás,emlékező mosoly tetszik fel pergamenarcán,amint beszél.-Tetszik tudni,este odabújik a paplanom alá,és melegíti a lábam.Olyan jól melegiti.Így alszunk el mindig.Én meg a macska. A macska tehát az öreg nénike kályhája,mely kellő fűtőanyagot kíván,hogy aztán a kalóriákat átadhassa fázó lábainak,az egyetlen meleget,melyet még kap ezen a világon.Emberek,vigyázzatok,hogy ki ne aludjék a szegények kályhája.
ONO BUSHI
Kölykét viszi a macska, morgó szájában. S mint a tigris, körös-körül lángol a napraforgó.
J.R.R. TOLKIEN: A MACSKA
Pamacska, a csacska macska pihen - tán álmodik, kövér telivér egér az álma - vagy pedig messze-messze röpíti az eszme, félre, a Délre, hol sok rokon oson bozótoson, bőg, szökken és lohol, kecses, sebes, zsákmányra les, győztes minden tusán, mit vadon ad, gyors vadon él és ember húsán. A nagy oroszlán, mely orozván csap antilopra le, a karma acél, s ha gazella a cél, foga is elbír vele; és a gepárd s a leopárd oly komor, s szörnyű gyors a lába, ha kába gnú nyakába vetődik, mint a sors a lomha vadonban - mind messze szakadt ki vad és szabad, s ő szelíd szoba-rab; de Pamacska, a csacska macska, aki itt él veled, soha nem feled.
DÉSI ÁBEL : A PÁRDUC MEGSZÓLÍTÁSA
Kandúrok királya fekete párduc éjsötét bundád zöld szemek őrzik végzetes mancsod szőnyegen lépked álmokban úszik a titkos lényed csendesen lépkedsz az álmok között bárha az élet még hozzánk kötött titkos szellemű lépteid nyomán benézel néha az életembe látod a létem árnyék világát könyörgő szavam bánata átjár fekete párduc te segíts rajtam zöld szemed fénye él e tavaszban. Kérdés a párduchoz Kandúr barátom segíts most nekem szomorú álom minden szerelem a női világ csalóka élet bársonyos léptük álmokba réved közöttük nincsen régi szerelem kétlábú cicák hát mi lesz velem kandúr barátom fekete párduc küldjél hát nekem egy cirmos cicát életem végén hadd legyek boldog amíg a szívem egy kicsit dobog bennük még élhet a szépség szíve szép álom felel a lét-semmire. A párduc válaszol Elhozom neked a legszebb lányom bájos kis cirmos e cica-álom szemében ragyog a szép véletlen szépet álmodik minden szerelem vidám szívében a szépség mulat minden lépése dallam mozdulat a gyengéd kézre muzsika felel a szíve dorombol ha jó szívre lel elhagy az élet és múlik a vágy de ő figyeli a lelked szavát
WEÖRES SÁNDOR : FEKETE KANDÚR
Szívem görcs, vérem szilvalé, közeledem hetven felé. Macskánk gyógyítja májamat, ráborul és meleget ad, vérrel fűtött kis termofor, karmos talpakkal megtipor. Állat-lényének deleje, akár őserdő ereje. Mint fűből szűrt tea, áthat pezsdítő árama. Tappancstól fülig fekete, bundája, bajsza, termete, de arcából süt élesen kerek két citromszínű szem, s az élő sötét vánkoson ezüstös fényhullám oson. Féléves múlt és bölcs nagyon, tudós, tapasztalt doktorom. De nem soká időz velem, nem bír megülni egy-helyen, nagyot szökken, nem is köszön, már fönn cikáz a fatetőn. Gombot, csatot butor alól s elgurult pénzt előkotor, mindent vizsgál, zugokba túr, a kertben, házban ő az úr. Ha lót-fut élettel tele, én is száguldoznék vele, feledném annyi évemet s hogy vissza élni nem lehet.
VÖRÖS ISTVÁN : MACSKA A JÁSZOLBAN
Karácsony másnapján elmentünk a Bazilikába. A barna sötétben lámpák fénye vibrált, mint az elektromosság előtt. Mi magunk is gyertyákat gyújtottunk. A jászolban a Kisjézus mellé egy valódi macska tekeredett, az egerek népét a lehelletével igyekezett távol tartani. De fönt a templomi zászlók csattogtak, és jöttek a szürkék, jöttek az apró szeműek, nézték a műanyag pohárból kihajtó búzát, snidling, mondta valaki, léptek kopogtak, bársonyos surranás halt el. Egy új, jobb év felé csúszott a hóréteg a háztetőn, lezúdult, és a hangja ott téblábolt a benti sötétben.
BELLA ISTVÁN: DOROMBSZÓ
Ki tudja, miket gondol egy macska, ha dorombol. Ki se látszik a gondból. Kiugrana karomból. Élete kész karambol. Szőrből van és koromból, sok völgyből, kis halomból, két ég-pupillagombból, mit - bárki bármit gondol - ha a lét begorombol, mindig magára gombol. S bár a világ künn tombol, halál csahol a lombból, úgy néz az álomalomból, tudatalatti limlomból, létanalízis-akolból, mint fény egy csillagatomból. Messze-magában barangol. S egy kicsit elborongón igazít a dorombon, halálból hangokat hangol, és dorombol és dorombol.
BÖRCSÖK MÁRIA : MACSKADAL
A kutya hogyha észrevesz, van ugatás, öröm, De ház tövében kert alatt a macska nem köszön. Mint ki öledben sose ült, közönnyel megy tovább. Intesz neki, szólítgatod, hiába: meg se lát. Otthon majd mindent helyrehoz. Lesz hízelgés elég. De Macskaország útjain holnap se néz feléd.
BERDA JÓZSEF : MACSKÁNKRÓL
Ernyedtségünket elandalítja, még inkább elszenderíti mákonyos dorombolásod. Az álom szült e földre nyílván: a túlvilágon is megcirógat majd minden jó barátod.
JÉKELY ZOLTÁN : MACSKA-BÚCSÚZTATÓ
Balzsamos gyolcsba nem bugyolállak, jó öreg állat, szinte hogy ember. - Lásd be szerényen: nem divat ez már. Ámde a sírod, most megígérem, én magam ásom itt az aranyló nyírfa esőtől csüggeteg, árva lombja tövében. Sárga szemedben haldoklásod, mint ez az évszak, tört sugarakkal, fátylas egekkel, hirdeti búcsúd. - Gyenge tücsök-szó rí az avarban, zeng reszelősen: ez siratásod. Szürke fejedre lepke-szelíden mint puha hó hull: könnyeit ontó Zsófi-leányka simogatása útravalóul.
TÓTH ERZSÉBET: "WALK WITH ME"
Elsimogathatatlan simogatásaimmal egy kismacskához hajoltam, és te nézted, a kenyeret - pedig éhes voltál - odaadtam a vadkacsáknak, s mikor végre méltóztatták elfogadni, te jobban örültél, mint én, suhantak fenségesen, sétáltunk tovább, kerestünk volna egy kis házat, ahol lakni lehet, nem tudtuk még, hogy már megtaláltuk: te szereted őt, ő szeret engem, én szeretlek téged, szeretlek benneteket, ne félj, hullámzó, édes vizeiben Isten cserélget minket.
NEMES NAGY ÁGNES: A MACSKÁK BÁTORSÁGA
Ha rám mutogatnának tíz emeletnyi lények, nézd csak, nézd azt az apró kis talpát, hím-e vagy nőstény, ezek mind egyformák végül is. És ott ülnék körülöttük a nyári fűben mintegy napozva, Platon, egy vékony ács, meg én,szemünkbe fogadva őket, járó épületek - ők meg lassan, nyugodtan, hogy a nagy törvény- lábukkal el ne tapossanak ha rám mutogatnának, hívnának, küldenének, meg-meg- dobnának és gyógyítanának, oldalamat kétméteres kézzel lapogatván, akkor... de ők, ők még irigyelnének is, nézd, milyen öntörvényű, pontos mozdulatok, büszke, piciny sörény nézd, hogy jár-kél.
BELLA ISTVÁN: A HOLDRÓL
A hold - macska volt. Kell erre bizonyosság? hiszen még most is megugatják a kutyák és a kutyuskák,
Ha ott ül kevélyen az ágak hegyében, vagy: hátával sarlóz a kemény tövében, vagy: gebeszkedik a lombok begyében, hát még, amikor puhán - macskatalpon - átsettenkedik a holdfény a szobán, vagy az udvarokon a hold- világa. Futnak is a kutyák, s a kutyuskák az inaló holdfény nyomába. S így lehetett, hogy egyszer fölfutott az égigérő fára, az éjre, hiszen mi mások lennének a vöröslő csillagok, mint megvarasodott macskaköröm- nyomok, mivel körbeforrt az éjszaka fekete háncsa.
Ezért a kutyák dühösen: Vau, Vau! S a hold nyűgösen: Nyau, Nyau! Azaz nem is szól, csak összegömbölyödik szerényen, és mosolyog, mosolyog az egészen.
HAVASI ATTILA: CICÓ
Pici cicót szeretem, mivel puha nagyon, És nem bánt engem, hogyha békében hagyom. Ezért nem rángatom őt a farkánál fogva, Hanem együtt játszunk folyton-folyvást kézenfogva. Hozzám kuporodik, s én gumicukorral halkan megetetem, És engem nagyon szeret, mert én őt nagyon szeretem. Mikor cicót kapargatom, ő dorombol lágyan, Mert így mutatja ki pozitív érzelmét irántam. De a fülét nem tépegetem, s nem taposok rája, Nehogy éles karmát megint a képembe vájja. Nem nyomorgatom és nem okozok fájdalmat neki, Mert cicó a kínzást egyáltalán nem szereti.
KISS JENŐ: CICÁNK SORSA
Cicánk, kiről oly szépen írtam én, oly szívből, akkor: a megpróbáltatások idején, s kiért aggódtam, mikor elmaradt, valóban eltűnt, elpusztult szegény. Rossz sejtelmem bevált, bevált! A sors lesújtott rá is, hiszen a bajban ő volt a soros- a sorsunk baljós csillaga alatt már csak rá sújthatott az Ostoros. Az őshit úgy tartja: az állatunk elpusztulása bennünket ment meg. Nos, úgy állhatunk szegény cicánknak emléke előtt, hogy felmagasztosul a bánatunk. De tett ő mást is: ránk hagyta fiát! A szomszéd házban él ő és onnan jő naponta át, kihízeleg valami ehetőt, majd szépen, csendben elhordja magát. Ránézni szívtipró gyötrelem. Akár az apja! A színe, alkata, a könnyeden cikázó farka teljesen olyan- S mint apja, úgy beszélget ő velem. Igen, beszélget. Érti szavamat és rádorombol. És hozzám simul, lábamnál matat, s időnként néz hosszan, komolyan- teszi, mi holt apjával megszakadt. tudom,nem értek ilyent meg sokan, de vannak még csodák az ég alatt! UTÓIRAT Cicák sorsa c. versemhez ne olvassátok el, hisz nincs már ő sem, eltűnt egy szép napon a bűvös körben. Eltűnt. Mi lett vele, nem tudja senki- Kiment és kiderült: örökre ment ki. Mért hagynak sorra el kedves cicáink? helyettünk tűnik el egyik s a másik? Bennünket óvnak ők valami bajtól? cicák,nem védtek meg minket attól! Nem csak ti hagytok el, de annyi minden! A dal a tetterő, a hév a szívben- A gyermek, a család, mind, mi körülvett; eltűnik rendre mind, mi tovatűnhet. Jelkép számomra hát cicáink sorsa, hogy mint hagy minket el, mi jó volt ,sorra. Búcsúzunk szüntelen ettől, meg attól, míg majd elköszönünk a holdtól, naptól.
UTASSY JÓZSEF : KISCICA MEG A GOMBOLYAG
Világgá gurul a gombolyag nagymama öléből, kiscicám ugrik, hopp!-szalad, nyakon csípi az ágy alatt, ám fél még a sötéttől, kukucskálgat hát kifelé, fülét hegyezi, nézdel: nagymama alszik, szundikál, szunyókálgat a fényben, így a cicáé a konyha, ki elő is óvakodik, picit megáll, mosakodik, majd egy ugrással hirtelen a gombolyag hátán terem, és hanyatt esik ott legott, ám azon nyomban talpra áll, s ijesztgeti, pofozgatja, baltázgatja a kis betyár, sőt, lehasal, farkat csóvál, már-már dorombol neki, minden csínnal, pajkossággal fölruházza, kitünteti: arca, szeme csupa fény, hiszen az a gombolyag ott olyan puha, olyan bársony, akárcsak egy kisegér. Gurulj, gurulj csak, gombolyag, világ végéig meg se állj: sarkadban ott fut,ott ragyog fekete-fehér kiscicám!
"Isten azért teremtette a macskát, hogy legyen egy tigris, amit bátran megsimogathatunk" (Victor Hugo) "Simogattam és becéztem ezt a puha, érzékeny állatot, mely oly lágy, mint a selyemből szőtt ruha - meleg, gyengéd, érzékeny és veszélyes." (Guy de Maupassant) |